2018. okt 27.

Bár nem akarta, mégis Brandon Hackett nyerte a Zsoldos Péter-díjat

írta: pinter.bence
Bár nem akarta, mégis Brandon Hackett nyerte a Zsoldos Péter-díjat

A Zsoldos Péter-díjtól tavasszal közleményben elhatárolódó író, Brandon Hackett Xeno című regényét (Agave Könyvek, 2017) találta legjobbnak idén a díj zsűrije. A szerző – ígéretéhez híven – nem vette át se a díjat, se a vele járó pénznyereményt. Novellakategóriában Fedina Lídia nyert, ezzel ő az első nő, aki valaha Zsoldos-díjat kapott.

ssssss.jpg

Kezdjük az elején. A Zsoldos Péter-díj az egyetlen hazai sci-fi irodalmi díj, általában évente osztják, a legjobb regénynek és a legjobb novellának jár, gazdája az Avana Egyesület. A díj körül nagyjából megalapítása óta folyamatosak a viták: itt, itt és itt lehet erről olvasni többet. A lényeg az, hogy rendszeresen publikáló SFF-íróink közül például László Zoltán és Brandon Hackett/Markovics Botond (mindketten korábbi díjazottak) évek óta nem jelölték könyveiket a díjra.

Idén azonban a történetbe „meglepő csavar fúródott”, ugyanis úgy változott a díj szabályzata, hogy most már nem muszáj az írónak vagy a kiadónak jelölnie a könyveket, jelölheti azokat bárki, így került fel idén a jelöltlistára a két író, akik aztán egy hevesebb vita után közleményben határolódtak el a díjtól, miután az Avana egyszerűen nem volt hajlandó őket levenni a jelöltlistáról.

Idézem: „Nyilvánosan elhatárolódunk az Avana Egyesülettől és a Zsoldos Péter-díjtól egészen addig, amíg magát a díjat az Avana Egyesület gondozza. A magyar sci-fi, az olvasók, kiadók és az írók érdeke nem egy olyan díj, amelybe erőszakkal próbálják berángatni és felhasználni az alkotókat, hanem egy olyan díj, amelyen bárki szívesen részt vesz, és ahol bárki szabadon dönthet, hogy szeretne-e részt venni. Ha bármiféle Avana által szervezett közönségdíjas szavazás történik a jövőben, a fentiek miatt kérjük, hogy ne szavazzatok a Xenóra, a Távolvízre, sem a jövőben semmilyen általunk írt műre.

Ezen kívül külön felkérték a zsűrit, hogy ne értékeljék a műveiket. Mint szombat este kiderült: hiába.

A 2018-as Zsoldos Péter-díjat ugyanis minden tiltakozása ellenére mégis Brandon Hackettnek ítélték oda a Xeno című 2017-es regényéért, amit az Agave Könyvek adott ki. A 2009-ben egyszer már Isten gépei c. regényével díjat nyerő Hackett azonban sem a díjat, sem a vele járó pénznyereményt nem vette át a díjátadón szombat este. No surprises.

A novellák között egyébként Fedina Lídia nyert, aki győzelmét még péntek este elspoilerezte a F.I.O.K. FB-csoportban, aztán később inkább törölte a posztot. A többnyire a Galaktikában publikáló írónőnek két novelláját is jelölték, az Amikor szembejöttem magammal (Galaktika 329, Metropolis Media) és a Nincs, ki üzenjen (Galaktika 324, Metropolis Media) címűt, ez utóbbiért kapta meg végül a díjat. Kicsit megdöbbentő, de a díj húsz éves történetében Fedina Lídia az első nő, aki bármelyik kategóriában díjat kapott.

A közönségszavazást pedig – amelytől László Zoltán és Brandon Hackett ugye szintén elhatárolódott – Bakti Viktor Integrálva c. regénye (Könyvmolyképző, 2018) nyerte.

A Zsoldos Péter-díjat a harmincnyolcadik HungaroConon adták át, ami idén majdnem elmaradt, de aztán többek között a Spekulatív Zóna cikke után akkora lett a felháborodás a rendezvényt az Avanától ellopni szándékozó TimePass Meetup ellen, hogy ők meghátráltak, az Avana pedig saját erőből megrendezte a találkozót.

(Az információkat köszönjük rögtönzött riporterünknek, Puska Veronikának!)

Szólj hozzá

könyv sci-fi díj fantasztikum Brandon Hackett Könyvmolyképző Agave Könyvek László Zoltán Zsoldos Péter-díj Xeno Avana Egyesület