A magyar sci-fi egyetlen igaz letéteményeseiként próbálják eladni magukat, közben még mindig nem sikerült elismerniük, hogy éveken keresztül loptak, és még mindig nem sikerült megérteniük, hogy hogyan kéne itthon külföldi szerzők novelláit kiadni.

Interjút adott az SFportalnak a Galaktika távozó főszerkesztője, Burger István (itt olvasható), illetve utódja, Mund Katalin eddigi lapigazgató is (ez meg itt). (Valójában nem váltás, hanem helycsere történt: most Burger a lapigazgató.) Mivel előbbi interjúban személy szerint én is szóba kerültem, illetve mindkét interjúban szóba került a Galaktika általam feltárt jogdíjbotránya, ezért fontosnak érzem, hogy a főszerkesztők által elkövetett csúsztatásokat és hazugságokat röviden helyretegyem, ha már az interjúban nem volt lehetőség (vagy szándék) visszakérdezni ezekre.

Először is: mi volt a Galaktika jogdíjbotránya? Az interjúkban sajnos egy vonatkozó cikkre sem linkeltek, ezért megteszem ezt most én: a saját összefoglalómat itt tudjátok elolvasni az ügyről, ha nem lennétek képben. Röviden: a Galaktika több száz külföldi szerzőtől úgy hozott le novellákat fordításban, hogy ezen szerzők jó része arról nem tudott, nem kapott érte kompenzálást.

Ha ez megvolt, akkor…

1. Burger István még mindig azon a vonaton ül, ahol a Galaktika legfeljebb „csak egy kis hibát” követett el, és valójában azok a rosszindulatúak, akik ezt feltárták, illetve nem tartják helyesnek, és mai napig emlegetik. Sőt, szerinte balhé nem is volt, csak műbalhé, amit csupán én gerjesztettem – elfelejti megemlíteni azt, hogy a Galaktika tevékenségéről egyértelmű bizonyítványt állított ki az amerikai sci-fi és fantasyírók szövetsége, az SFWA, illetve az Author’s Guild nevű írói érdekvédelmi szervezet is.

Burger azt is sugallja az interjúban, hogy én azért tártam fel ezt az ügyet, mert a) nem jelenhettem meg a Galaktikában, ezért megsértődtem; b) szenzációhajhász újságíró vagyok.

Röviden reagálva minderre: sosem küldtem semmiféle írást a Galaktikának, sosem próbáltam ott sem cikket, sem novellát, sem mást megjelentetni, így megsértődni sem volt alkalmam. Mi több: a kérdéses időszakban éppen kifejezetten baráti viszonyt ápolt az általam szerkesztett Mandiner.sci-fi a Galaktikával, közös projekten is ügyködtünk.

Azért foglalkoztam mégis az üggyel, mert hivatásom szerint újságíró vagyok (nem blogger), és ez azzal jár, hogy ha olyan társaságba botlok, akik valami rossz fát tesznek a tűzre, azokról összegyűjtöm a tényeket (több száz szerzővel leveleztem azokban a hónapokban), majd ezek alapján a közönség elé tárom, amire rájöttem és amire van bizonyítékom.

2. Burger István szerint „szánalmas csűrcsavarás” azt állítani, hogy ők szándékosan meglopták volna az írókat, hiszen olyan kicsi összegről van szó, amiért nem érte volna meg ezt tenni, szerinte csupán félreértésről volt szó. Ehhez például hozza, hogy milyen sok jogdíjat fizettek ki…

…könyvekért. Mint egyszer már levezettem, ez az érvelés egyben azt is implikálja, hogy valóban kis összegről van szó, de az a kis összeg a Galaktika magazinban megjelent novellák tetemes részére vonatkozik, tehát a Galaktika magazin működése a kezdetektől nem volt rendben évekig. Másrészről nem az összeg önmagában, hanem az eljárási mód teljes egészében nem volt helyes, ahogy a Galaktika működött.

Burger ráadásul azt a látszatot próbálja kelteni, hogy ők csupán a saját könyvkiadásukban megjelent szerzőket promotálták a novellákkal, miközben a Galaktikában megjelent novellák jelentős részét nem olyan szerzők írták, akiknek könyve jelent meg a Metropolis Media gondozásában.

Mund szerint „nagyon sok esetben csak félreértésről volt szó, bár el kell ismerni, hogy követtünk el mulasztásokat, viszont ezeket azóta orvosoltuk is”. Mint az korábban már kiderült, összesen 348 szerzőt károsított meg a Galaktika, és ebből akkor, amikor Burger azt állította, hogy a 90 százalékát már rendezték, még 250 szerző ügye biztosan nem volt megoldva. Ez azóta változhatott, de megkerestem pár szerzőt, akik közül sokan nem vesződtek a pénz megszerzésével, egy részüket meg végül lerázták. 

(Azokat a nagyobb neveket bizonyára kifizették, akiket nagy ügynökségek képviselnek, erről kaptam információt korábban az ügyre rálátó forrásoktól.)

3. Mund Katalin az interjújában biztosított arról mindenkit, hogy a Galaktika most már teljesen jogtiszta, sőt, már évek óta az. A probléma ott van, hogy a hetekben végre sikerült elérnem egy orosz szerzőt, Maria Galinát, aki mostanában jelent meg a Galaktikában.

Az ő elmondásából világos, hogy a Galaktikánál még mindig nem teljesen értik, hogy hogyan kell jogszerűen megvásárolni majd megjelentetni egy külföldi novellát. Én kezdek arra hajlani, hogy tényleg nem direkt csinálják, hanem egyszerűen nem értik, de akkor most elmagyarázom.

Tegyük hozzá, hogy a Galaktika a legtöbb esetben egyáltalán nem kereste meg a szerzőt, hiszen a novella eredeti szövegét megszerezték általában a külföldi magazinok ingyen elérhető kedvcsinálóiból, vagy antológiákból, így a szerzők nem is tudtak a megjelenésről. Ha azonban mégis megkeresték a szerzőt, általában akkor sem úgy jártak el, ahogy kéne.

Ez ugyanis úgy nézne ki, hogy 1. megkeresik a szerzőt; 2. elkérik tőle a novellát, MAJD 3. írnak egy szerződést; 4. a novella megjelenik, kifizetik a kialkudott összeget és elküldik a tiszteletpéldányokat.

Ehhez képest korábban megkeresett szerzők és most Maria Galina is megerősítette nekem, hogy a Galaktika „megkeresése” elakad a második pontnál, tehát elkérik a novellát, a szerző erre azt mondja, hogy oké, majd a szerző (mivel ő tudja, hogy működik a novellái eladása, ebből él ugyanis) várja, hogy akkor beszélnek szerződésről meg pénzről, ami nem történik meg. Galina akkor hallott legközelebb a kiadóról, amikor tiszteletpéldányt küldtek neki a már megjelent írásról.

Ebből világos, hogy vagy azért, mert tényleg nem értik, vagy azért mert nem érdekli őket (végső soron mindegy), de a Galaktika kiadása továbbra sem igazán, vagy nem teljesen jogtiszta.

4. Összességében a magazin két vezetőjének válaszaiból továbbra is az rajzolódik ki, hogy nem igazán akarják vállalni a felelősséget azért, hogy tizenkét éven keresztül bizonyítottan megkárosítottak szerzőket. Szerintük ez még mindig csak tévedés, félreértés, apró hiba – miközben csak a számokból is világos, hogy azért annyira nem apró az a hiba.

Erre az egészre, hogy mégis hogyan nem érthették meg tizenkét év alatt, hogy hogy működik a külföldi novellák kiadása (miközben azért akadt jó pár szerző, aki reklamált náluk, miután véletlenül ráakadt a nevére a magazinban), hogy mégis hogyan történhetett ez az egész, a mai napig nem adtak választ, és nem is vállalták érte a felelősséget: a mai napig műbalhéként, besározásként, túldimenzionált ügyként emlegetik a történteket, az azt leleplező újságírót (engem) meg rosszindulatú bloggerként, aki nyilván csak megsértődött.

Ha valóban céljuk a megújulás, akkor talán itt kéne kezdeni: meg kéne tisztelni ezekkel a válaszokkal azokat az olvasókat, akik igenis – elvből – kiváncsiak rájuk. Akkor talán tovább is lehetne lépni, és lehetne drukkolni annak, hogy legyen végre egy jó magyar sci-fi magazin. Addig pedig hiába beszélnek magukról úgy, mintha a hazai sci-fi élet egyetlen tisztességes és „nem szerencselovag” letéteményesei lennének: a látszat – és az amögött meghúzódó valóság pont az ellenkezőjét mutatja.

Pintér Bence

***

Kövesd a Spekulatív Zónát a Facebookon és a Molyon is!