2018. okt 12.

Ezeket a fantasztikus könyveket fogod megrendelni külföldről októberben

írta: hetei.peter
Ezeket a fantasztikus könyveket fogod megrendelni külföldről októberben

Egy korábbi posztban már szemléztük a hazai októberi SFF könyvmegjelenéseket, ezúttal pedig a külföldi piacot vesszük szemügyre. Mivel a kinti megjelenések száma bőven száz feletti címet takar, ezért próbálunk azokra fókuszálni, melyeknek van valamiféle magyar relevanciája. Ezzel a kitekintővel is megpróbálunk havi rendszerességre rászokni. Amennyiben nyilvánvaló a hazai kiadói érintettség egy-egy megjelenés kapcsán, a kiadókkal egyeztetve megírjuk azt is.

 

consumingfire.jpgJohn Scalzi: The Consuming Fire

Folytatódik John Scalzi poszt-Vének háborúja sorozta, ami magyarul Az Egyesülés ciklusnevet kapta. Az első rész természetesen magyarul is megjelent Az összeomló birodalom címmel (itt írtam a kötetről és annak kapcsán Scalzi írói megítéléséről), külföldön pedig október 16-án jelenik meg a második rész, a The Consuming Fire.

Az emberi világokat összekötő dimenziókon túli mező, az Ár összeomlóban van, aminek következtében az emberiséget az űrben és a kolóniákon polgárháború, hatalomharc és kereskedelmi káosz, az olvasót pedig könnyed szórakozás fenyegeti.

A könyv természetesen magyarul is jönni fog, a kiadótól kapott információk alapján valamikor jövő év elején, a munkacíme pedig: Pusztító tűz.

 

labyrinthindex.jpgCharles Stross: The Labyrinth Index

Az Ad Astra bedőlése után nagy fájdalmam volt, hogy Charles Stross pazar sorozatát, a Mosoda-aktákat nem folytatta a hazai SFF-könyvkiadás. A magyarul egyedüliként megjelent első rész fülszövege szerint:

"Charles Stross Mosoda-akták sorozatában a varázsigéket és az alkímiát nem szorította háttérbe a tudomány, hanem a racionalitás és az okkult tanok egymást erősítve olyan dolgokra képesek, amelyekről a hétköznapi ember inkább nem akar tudni. A Mosoda nevű brit ügynökség feladata a titok megőrzése és a világ megvédése a sátáni, sötét erőktől, de ettől még olyan, mint bármilyen kormányhivatal: házsártos a főnök és sok a papírmunka."

A ciklus külföldön az októberben megjelenő The Labyrinth Index-szel már a kilencedik résznél jár, melyben az Egyesült Államok kormányát elfoglaló Nazgûl próbálja megidézni Cthulhu-t.

Megjelenés október 30-án, itt pedig beleolvashattok.

 

bookofmagic.jpgGardner Dozois (szerk.): The Book of Magic

Szintén október 16-án érkezik Gardner Dozois szerkesztésében egy újabb antológia. Dozois munkásságát a hazai olvasók a George R. R. Martinnal közösen összeállított két gyűjtemény, a Zsiványok és a Veszélyes amazonok révén már megismerhették. 

Ez a kötet egy korábbi antológia, a The Book of Swords logikus folytatásának is tekinthető, hiszen minden Frodóhoz tartozik egy Gandalf ...és egy Szarumán, vagy hát ugye mi lenne Harry Potterel Dumbledore és Piton nélkül?

Megtalálható lesz benne egy klasszikus Martin-novella, az “A Night at the Tarn House”, ezen kívül tizenhat, máshol eddig nem olvasható történet kapott helyet, melyeknek a szerzői többek közt: Scott Lynch, Tim Powers, Garth Nix, Elizabeth Bear és Lavie Tidhar.

 
exitstrategy.jpgMartha Wells: Exit Strategy

A Hugo- és Nebula-díjas kisregénysorozat, melynek első része itthon Kritikus rendszerhiba címmel jelent meg, immáron a negyedik részéhez érkezik az Exit Strategyvel. Mindenki kedvelt Murderbotjának újabb kalandja október másodika óta már olvasható angolul és ha lehet hinni a külföldi értékelőknek, a széria egyre jobb. 

"I love Murderbot!" — mondja a Hugo díjas Ann Leckie, mi baj lehet? :)

A széria hazai kiadásával kapcsolatban a Fumax megerősítette, hogy a második részt – az Artificial Condition címűt – magyarul is a kezünkbe vehetjük majd.

 

earthsea.jpgUrsula K. Le Guin: The Books of Earthsea: The Complete Illustrated Edition, illustrated by Charles Vess

A Szigetvilág varázslója megjelenésének ötvenedik évfordulója alkalmából érkezik október 30-án Ursula K. Le Guin Szigetvilág-ciklusának illusztrált, gyűjteményes kiadása. A kötetet a veterán grafikus, Charles Vess rajzai ékesítik majd, akinek a nevéhez többek között olyan munkák fűződnek, mint Neil Gaiman Csillagporának illusztrált kiadása

Le Guint a közelmúltban karolta fel itthon a Gabo SFF két válogatás megjelentetésével, így aki ezek nyomán, vagy már korábban megkedvelte az írónő munkásságát, az aligha fog mellélőni ezzel az impozáns kivitelű, ötvennél is több rajzot és ezernél is több oldalt tartalmazó kötettel. Pláne, ha mondjuk ajándékba kéri karácsonyra! :D

Az illusztrációkba az Amazonon bele lehet lapozni.

 

thinair.jpgRichard K. Morgan: Thin Air

Október 25-én jelentkezik új regénnyel Richard K. Morgan. A Netflix sorozattá nemesült Valós halál írója egy fantasy-kitérő után újra beleveti magát az SF noir bűnnel, korrupcióval, emberrablással és halálos fenyegetésekkel terhelt világába. Ráadásul a Marson!

Hakan Veil veterán rendőr, katonai minősítésű testmódosításokkal: egy igazi gyilkológép. Miután azonban elege lett a zűrzavaros vörös bolygóból, minden vágya, hogy végre hazatérjen a Földre. A hazaútért cserébe testőréül szegődik egy földi nyomozónak, aki egy eltűnt lottónyertes ügyében kutat, hamarosan azonban intrikák és gyilkosságok kusza hálójába keverednek, ahol aztán könnyen felcserélődik a vadász és préda szerepe.

A könyv a látókörében van Morgan hazai kiadójának, az Agavenak, de más biztos információt a kiadásával kapcsolatban még nem lehet tudni.

És akkor még: 

  ***

Kövesd a Spekulatív Zónát a Facebookon és a Molyon is!

Szólj hozzá

sci-fi angol fantasy könyvek megjelenések John Scalzi Charles Stross Richard Morgan Martha Wells Gardner Dozois Ursula LeGuin