Pesszimista képet festett a magyar fantasztikumról új posztjában az SFF-közösségben korábban tevékeny részt vállaló Mayer István (Mundus Adepti). Miben van igaza, és miben nincs?

Leginkább azért volt érdekes számomra elolvasni Mayer István blogposztját, mert ugyan tapasztalati úton már nagyjából sikerült felfognom a magyar fantasztikumon belüli, évtizedes szekértáborok természetét, ilyen nyílt leírással nem nagyon találkoztam.

2015-ben, amikor elindítottam a Mandiner.sci-fi nevű portált, fogalmam sem volt ezekről, mi több: nem is akartam velük foglalkozni. A véleményszemlébe bekerült minden tartalom, amit megtaláltam, ezen kívül meg minden kiadót megkerestem (több-kevesebb sikerrel), hogy működjünk együtt.

Az első igazi szembesülésem az ún. szekértáborokkal az volt, amikor a Zsoldos Péter-díj kapcsán interjúztam annak gazdáival, és miután feltettem a kérdéseimet, én is kaptam egyet: „Mi a célom ezzel a cikkel?” Hát mi lenne, mondtam: az, hogy tájékoztassam az olvasóimat arról, hogy a díj körüli fejlemények mit jelentenek pontosan. Ezen túl egyéb célom nem volt.

Ebben a kérdésben azonban minden ott volt, amivel aztán később, a Galaktika-ügy kapcsán is szembesülnöm kellett: nyílván a múltbéli egymásra lövöldözések miatt (amiben részt nem vettem, sőt, nem is tudtam róluk), sokan úgy álltak hozzá bárki tevékenységéhez ezen a területen, hogy biztos valami célja, magánérdeke van, valamilyen csoportot képvisel, valamelyik szekértáborhoz tartozik.

Ahogy egyre jobban belevonódtam aztán ezekbe a kérdésekbe, lassanként megértettem, hogy miről van szó, de részt venni alapvetően továbbra sem kívántam benne, és azt tapasztaltam, hogy ezzel valójában elég sokan így vannak: ez azt jelenti, hogy a fantasztikum közéletében még résztvevők között az igazi szakadék ott van, hogy az eredeti oldalaktól függetlenítve vannak, akiket még mindig nagyon érdekelnek ezek a régi sérelmek, és vannak, akiket meg nagyon nem.

Mindezzel együtt igaznak tartom alapvetően azt, hogy a korábbi aktív és pörgő közösségi élet, amelynek szerves része volt ez a lövészárokharc, mára – talán épp ennek keserű tanulságai miatt – mélypontra került. Szép lassan eltünedeztek az aktív blogok, portálok és közösségi felületek, rendezvények is alig akadtak: a rajongótábor kicsit valóban hibernált állapotba került, széttöredezett. Egy-egy jobb könyvajánlón kívül igazából írott formában alig-alig találni kifejezetten jó, gondolatébresztő zsánekötődésű cikket, írást, blogposztot, akármit, de tkp. az egy-egy jobb, gondolatébresző, könyvet kontextusba helyező könyvajánló – ami túllép azon, hogy ez volt a történet, és adott szerzőnek tetszett vagy nem – is ritkaságszámba megy.

Itt azonban elfogynak a dolgok, amiben egyetértünk, hiszen éppen a fentiek nyomán az általa kijelölt egyik oldal tulajdonképpen eljelentéktelenedett (és innentől nem érvényes a politikai párhuzam sem): az SFportal alig-alig frissül, a könyvszakmailag tkp. EU-s lélegeztetőgépen lévő Galaktika-kör mellett már tényleg csak a hardcore rajongók tartanak ki, az Avanáról pedig legfeljebb akkor esik sok szó, ha sikerül valami botrányt csapni a ZSP-díj körül. A másik oldal meg valójában még annyira sem „oldal”, mint emez.

Mindeközben a rajongó- és szekértáboroktól függetlenül az elmúlt másfél évtizedben felpörgött a minőségi SFF-könyvkiadás, ami egyben azt is jelenti, hogy rengeteg olyan ember olvas fantasztikumot, akik nem hogy a rajongótáboron belüli szekértáborharcokról nem tudnak, de a rajongótábor hivatalos és félhivatalos csatornáinak létezéséről sem. Illetve megjelent az egészen friss, a sci-fis előzményektől teljesen független és magát remekül, jó módszerekkel szervező Lovecraft-rajongótábor, akiktől gyakorlatilag csak tanulni lehet.

De nem szabad elhallgatni, hogy az elmúlt években a sci-fi és fantasy terén is szépen újraindult az alulról építkezés: ott a Molyon szerveződő éves ajánlólista; ott a Világok Találkozása és a hozzá kapcsolódó ViTa-estek, az előbbin osztott Hexa-díj és az ott bejelentett, még szerveződő új egyesület; ott van a F.I.O.K. FB-csoport, ami simán a hazai fantasztikum első számú fóruma lett; itt vannak a mi heti hírösszefoglalóink; vagy például idén is megjelenik a Gabo SFF magyar szerzős antológiája, és én is éppen most hirdettem meg egy novellapályázatot az Azonnalin. (És bizonyára van, amit kihagytam a felsorolásból.)

Szóval szekértáborharcok már csak fellángolás-szinten vannak, és abban ismét igaza van Mayer Istvánnak, hogy ezeket el kell engedni végre – nekem is. A Galaktika-ügyben minden tény ott fekszik már az asztalon, a Zsoldos Péter-díj magáról állított ki bizonyítványt tavaly: tulajdonképpen minden újabb flame war körülöttük csak ingyen reklám. (Ez nem jelenti azt, hogy olyan esetben, mint amilyen a tavalyi kísérlet volt a HungaroCon lenyúlására, ne kéne megszólalni.)

Egyértelműen itt az ideje a fent is sorolt, pozitív projektekre fókuszálni a figyelmet.

*

És ha már itt vagy, miért ne néznél rá a heti hírösszefoglalónkra? Vagy a Facebook-oldalunkra?