Kétségtelen, hogy a hazai képregénykiadás az aranykorát éli, és a fantasztikummal foglalkozó könyvkiadók is rendre elkényeztetik az olvasókat a legfrissebb külföldi kiadványok gyors megjelentetésével. A könyves és képregényes formátum között rengeteg átfedés van a fantasztikum területén. Közelebbről megnézve a legnagyobb népszerűségnek örvendő szuperhősös képregények is a legtöbb esetben valamiféle tudományos-fantasztikus, misztikus vagy fantasy alapokból építkeznek, nem is beszélve a hőstoposztól elrugaszkodó zsánertematikájú művektől. 

A hazai környezetben a latexruhás szuperhőstörténeteknek van leginkább hagyománya, még csak most kezdenek el óvatosan beszivárogni az olyan alkotások, melyek már nem ebből az irányból indulnak ki. Ilyen például az elmúlt évek egyik sikersorozata, a fantasy/sci-fi hibrid Saga, vagy Joe Hill a zseniális horrorszériája, a Locke and Key.

Miközben tehát a képregény és a próza ezer szállal kötődik egymáshoz az alapmotívumokban, nagyon kevés az átfedés mind a szerzők, mind az olvasók között. Ha a szerzőket nézzük, az egyébként is rocksztár státuszú zsenin, Neil Gaimanen és a fentebb említett Joe Hillen kívül nem is nagyon találunk olyat aki mindkét formában maradandót tudott alkotni. (Hazai viszonylatban, a több területen való alkotás szempontjából Lakatos István említhető.)

Az olvasótáborokat tekintve szintén elég kicsi az átfedés. A Spekulatív Zóna 2017-es, az SFF könyv olvasói szokásokat vizsgáló fantasztikus felméréséből idézve:

"A válaszadók 17 százaléka olvas rendszeresen képregényt, míg 40 százalék csak alkalmanként, 43 százaléka pedig egyáltalán nem."

Kicsit hasonló ez a helyzet ahhoz, hogy miközben a fantasztikus könyvpiacot letarolják a young adult művek, ezek fogyasztói és a keményvonalasabb sci-fi- és fantasyrajongók közt alig van átjárás (de erről majd talán egy másik posztban). A fogyasztói kör fragmentáltsága egy olyan téma, amit mindenki érez a fantasztikummal foglalkozó tágabb szcénában, de nem igazán tud vele mit kezdeni senki. Nagyon nehéz olyan művekkel a piacra lépni, melyek az azonos tematikát kereső, de mégis különálló olvasótáborok érdeklődését felkeltik. Lakatos István is elmondta egy (a poszt alján található) portrévideóban, a hazai képregénykiadásnak több zsánerműre lenne szüksége, mert azok be tudják vonzani az olvasóközönséget, de minden bizonnyal a képregényrajongók közt is vannak olyanok, akik meg fogékonyak lennének a prózára. Ennek tükrében érdekes lesz látni például, hogy a Marvel világában játszódó regények és a DC hasonló sorozata milyen fogadtatásra találnak a képregényolvasók, illetve a fantasztikus irodalom fogyasztói körében. 

Ebbe a közegbe érkezett tavaly decemberben a Szűcs Gyula által szerkesztett Képtelen történetek, másvilági mesék című kötet, mely igazi fúziós gyűjtemény. Hazai képregényalkotók írtak novellákat, a történeteket lazán összekapcsolja egy képregénysztori, bónuszként a kisprózához pedig egy újabb képregényt kapunk.

Figyelemreméltó kísérlet, mely úgy vet hullámokat a fentebb tárgyalt zavarosban, hogy arra mind a képregény-, mind az SFF-rajongók felfigyelhetnek. A dolog persze csak akkor működik, ha a kiadvánnyal nem csak az ínyencségeket keresők, de a bővebb közönség is megtalálja a számítását. Azt hiszem, mindannyiunk nagy szerencséje, hogy a kötet meg tudja ugrani azt a minőségi szintet, ami az élvezhető fogyasztáshoz szükséges. A történetek változatosak, egyenletes színvonalúak, főként horror- és fantasy-témájúak és becsülettel megfelelnek a jó értelemben vett ponyva kívánalmainak. 

A fantasztikus irodalmi közeg felől nézve az nagyon érződik, hogy ráfért volna egy erős kezű szerkesztő, aki a prózában is jártas. A Képtelen történeteket végigkísérik a suta mondatok, az egyes novellákban pedig helyenként furcsa bakugrásokra és a történet kedvéért odaerőszakolt jelenetekre bukkanhatunk. Nagy kockázat volt, hogy a gyűjtemény majd harmadát egyetlen írás adja, ami akár önmagában is meghatározhatja annak a megítélését. Tálosi András írása azonban nemcsak elkerüli ezt a csapdát, de még az egyik legjobb is a válogatásban. Ezek a kezdeti esetlenségek azonban mit sem vonnak le a kezdeményezés értékéből, jó hangulatú, egyedi kötet a Képtelen történetek, másvilági mesék, ami kellemes kikapcsolódással szolgál az olvasónak. 

Az egyes novellák részletezésébe nem mennék bele, az alábbi cikkekben részletesen megtették már mások:

• A magyar képregényalkotók bebizonyították, hogy prózában is erősek – Könyves Blog
• Képtelen történetek, másvilági mesék – Kalandos utazás a buta kutyustól a Simsonon lovagló tűzoltóig – The Black Aether
• A magyar képregényesek végre felmutattak valami igazán eredetit – Roboraptor
• A hazai képregényszerzők kilépnek a panelek közül – Geekz
• Képes-képtelen mesék Kaméleon-módra – SFportal

Az antológia legnagyobb erénye, hogy hídként és összekötő elemként szolgál az olvasótáborok között, ilyen kiadványokból pedig nagyon nagy hiány van, és még többre lenne szükség. Bízok benne, hogy a kiadó továbbra is képes lesz hasonló kreatív ötletek megvalósítására.

 Az Original Comix portrévideója Szűcs Gyulával és Lakatos Istvánnal: 

• Képtelen történetek, másvilági mesék
• Szerzők: Lakatos István, Varga Péter, Németh Áron, Wajzer Csaba, Varga Bálint Bánk, Tálosi András, Szűcs Gyula
• Kiadja a Kaméleon Komix
• Puhakötés, 216 oldal
  
• Moly adatlap

A kötetet köszönjük a kiadónak.

***

Heti összefoglalónkat a hazai fantasztikus irodalmi életről itt találod.

Kövesd a Spekulatív Zónát a Facebookon és a Molyon is!