Idei a legjobbak amikhez szerencsém volt, olvasás időrendi sorrendben. A borítók nagyíthatóak, a címek linkek a könyvekre. Hetei Péter cikke.

Joe Hill: Locke & Key – Kulcs a zárját

Tavaly nagyjából alvás helyett olvastam végig néhány nap alatt Stephen King fiának ikonikus képregényét, ami gyakorlatilag minden "top x képregény valaha" lista valamelyik első helyén megtalálható, nem véletlenül. Idén magyarul is megjelent a Fumaxnál, így másodjára is leszögezhettem, hogy ez a mű gyakorlatilag a tökéletesség határait feszegeti még akkor is, ha a végével egyébként nem voltam teljesen elégedett. Ezúttal azonban nyugodt szívvel lépjünk túl az utolsó pár oldal okozta szemkörnyéki izomrángáson, mert a maradék 99% akkora dramaturgiai és kreatív bravúr, amit még megközelíteni is nagy kihívás, nemhogy túlszárnyalni. Hill kíméletlen precizitással vezet végig ezer oldalon egy rendkívül komplex, sok szálon futó, millió rejtett utalással (ami jelentősen növeli az újraolvasási élményt), elképesztő ötletekkel és megannyi szimbólummal fűszerezett történetet, melyben végül aztán minden apró részlet a helyére kerül. Ne csodálkozzon senki, hogy a Netflix sorozatot készít belőle.

Mike Mignola: Hellboy

Nem vártam semmit amikor elkezdtem olvasni a Hellboy hazai kiadását. Korábban semmilyen kapcsolatom nem volt vele a filmeken kívül (a Guillermo del Toro által rendezettekre gondolok). Ilyenformán talán magamon is meglepődtem mennyire bejött ez a képregénysor. Különlegesen egyedi, semmihez nem hasonlító hangulat, kicsit misztikus, kicsit horror, csipeget az angol, szláv, afrikai és még kitudja milyen folklórból, legendákból, klasszikus történetekből és mégis úgy marad emberközeli, hogy folyamatosan nő az események súlya és emelkedik a tét. Nagy megfejtések nincsenek, de végig vállon vereget a történet, hogy hé haver, ne hagyd, hogy irányítsanak, saját kezedben a sorsod, nehogy hogy már a Sátán vagy valami hasonló ripacs lúzer kibasszon veled.

Madeline Miller: Kirké

Valószínűleg teljesen elkerülte volna a figyelmem, ha nem nyeri meg a 2018-as fantasy közönségszavazást a Goodreadsen közel 80000 szavazattal úgy, hogy a második a Guillermo del Toro féle, mozifilmmel megtámogatott A víz érintése épp csak kicsivel kapott többet ennek a felénél. Miller klasszikát tanít, dramaturgiát tanult, melyen belül a klasszikus szövegek modern átültetése volt a szakterülete, így mondhatni tanulmányainak logikus következménye a Kirké. A megfelelő háttértudás és gyakorlat tökéletesen átjön a regényben, és bár nagy meglepetések nem fognak érni senkit, aki elolvasta az Odüsszeiát, amikor az kötelező olvasmány volt (khhöm), van olyan amikor egyszerűen csak jó olvasni egy regényt, mert kellemes a szöveg, komfortos a történet és ennyi elég a kikapcsolódáshoz. Nem tűnik nagy dolognak, de meglehetősen ritka az ilyen bravúr, amikor egy író ezt el tudja érni.

Jack Campbell: Az elveszett flotta sorozat

A magyarul megjelent harmadik rész akkora függővéggel ért véget, hogy hiába vakaróztam pár napig, végül mégis kénytelen voltam a további három részt angolul elolvasni (aztán visszafogtam magam és a további tizeniksz kötetet már nem vállaltam be xd). Egy idő után ugyan zavaró lehet az űrcsaták, vezérkari értekezletek és Geary szenvedése a csajokkal hármas menetrendszerű váltakozása, de nyugodjon meg mindenki, a negyedik résztől jobb lesz a helyzet, és egyéb események is megtörik ezt a mintát. Tökéletesen átjön Campbell haditengerészeti és hírszerzési múltja mind a csatajeleneteknél, mind a tisztjeivel való párbeszédekben. Attól a megoldástól eltérően, ahol az űrbéli harcokat is a régi tengeri hajók "egymás mellé beállunk, és addig lőjük egymást míg valaki el nem süllyed módon" ábrázolják, ez Elveszett flotta csatái a másodperc töredékrésze alatt zajlanak le, amit pedig hosszas taktikai és alakzati manőverek és elemzések előznek meg, rákényszerítve az olvasót, hogy folyamatosan 3D-ben próbálja elképzelni maga előtt, mi is fog történni, ami rendkívül üdítő, egyben sokszor nagy koncentrációt is igénylő feladat. Valódi bűnös élvezet ez a ciklus.

Scott Hawkins: Az Égett-hegyi könyvtár

Ha volt az utóbbi időkben a rosszul eltalált borítóknak mintapéldája, akkor ezé a könyvé biztosan az volt. Végül én is lesz, ami lesz alapon, 1 forintos ajándék könyvként kértem hozzá egy rendelésemhez, ami jól jelzi, nem csak engem tartott vissza a borító a könyv megvásárlásától a megjelenésekor. Ez kivételesen nagy hibának bizonyult, mert évek óta nem olvastam ennyire különleges és végtelenül szórakoztató félhorror urban fantasyt (?), vagy bármit amit hasonlítani tudnék hozzá. A látszólagos könnyedség ráadásul egy olyan lassan és gondos kézzel felépített metaforába fut ki a végére az emberi kapcsolatokról, szeretetről, gondoskodásról és lemondásról, amire még az úgynevezett szépirodalmi művekben sem nagyon láttam példát.

Warren Ellis: Transmetropolitan

Hirtelen felindulásból újraolvastam a 60 részes képregénysorozat első harmadát és a korábbi olvasás után 15 évvel is meg kellett állapítanom, hogy mennyire zseniális ez a cucc. Warren Ellis látomása már-már William Gibson Neurománcáéhoz hasonlítható, és a látnoki művek sajátjaként mai napig is végtelenül aktuális - hacsak nem aktuálisabb, mint a megjelenésekor -, ami egy olyan mű esetében, ami a túlélésre játszó, korrupt és öncélú politikusokról, a média mindent letaroló hatalmáról, a technológiai sokk nyomása alatt széthulló társadalomról és a valóság elől az extremitásba menekülő tömegekről szól, elég elkeserítő. Valaki most már azért tényleg kiadhatná végre magyarul is, lécci.

Moskát Anita: Irha és bőr

Ez a könyv hónapokra meghatározta az idei olvasási szokásaimat, ami leginkább félbehagyott könyvek sokaságában nyilvánult meg. Kétséget kizáróan az év legerősebb megjelenése. Moskát Anita minden téren képes volt fejlődni a Horgonyhely után. Sokrétű, mélyen rétegezett történet, ami számtalan azonosulási és kapcsolódási pontot kínál az olvasónak. Biztos vagyok benne, hogy szinte egyénenként változik, kinek melyek voltak a regény kulcsmomentumai, és mi volt a katarzisa. Itt írtam róla bővebben.

Michel Houellebecq: Egy sziget lehetősége

Houellebecq minden könyve ugyanolyan. Mármint hogy a fő témáit meg a pazarságukat tekintve. Valami elképesztő, hogy mennyire hatékonyan ír, kompakt, szikár, kíméletlenül valóságos és modern, mégis kiválóan olvasható és élvezetes szöveggel. Ezt a könyvet azért említem itt, mert bár ez is pontosan ugyanolyan kiváló és magas színvonalú mint a többi, mégis majdnem ez lett a francia író regénye, amire azt mondtam, hogy na kérem: ez a legjobb. Csak azért nem lett az, mert ez egy valamiben eltér a többitől, mégpedig a terjedelemben. Pont annyival lett hosszabb, mint ami hiányzott ahhoz, hogy az első legyen az elsők közt. Felkészül a Szerotonin.

Edgar Cantero: Kotnyeles kölykök

Miközben mindenki papírról adaptál vászonra, Cantero a Scooby Doo-t vette alapul és írta meg azt a könyvet, amit tizenévesen a könnyes meghatottságig imádtam volna minden további feltétel nélkül. Amiért akkor a kedvencem lett volna, az persze ma már kevés lenne az üdvösséghez, de az író mosolygós tehetséggel vette figyelembe, hogy közben bizony eltelt az a huszonegynéhány év és már mások az igények. Ennek mentén pedig zseniális szemtelenséggel adott nekünk egy olyan poszt-young adult soft horror kalandregényt, amiért egyszerűen csak rajongani lehet. Csápok, felhőtlen szórakozás, kiszámíthatatlanul kiszámítható fordulatok és agyament elégedettség.

Graham Moore: Az éjszaka fénye

Edison, Westinghouse és Tesla versengésének története a világításért és az áramtipusok felhasználásának módjáért vívott háborúban annyira elképesztő, hogy a könyv olvasása közben többször a wikipédiához fordultam felmentésért, hogy na ne ezt tuti nem csinálták meg valójában. És de. Villamosszék, halott elefántok, féktelen partik, ipari kémkedés, köztörvényes bűncselekmények kövezték ki a fejünk fölött égő izzótestek elterjedésének útját. Rendkívül élvezetes, könnyen olvasható rövid fejezetekkel írt regény, mely a mai ismert világ és ipar kialakulásának egyik kulcsmomentumát meséli el, olyan fordulatokkal és megtörtént eseményekkel, ami után teljesen új értelemet nyer, hogy az élet a legnagyobb forgatókönyvíró. Pazar.

És még néhány:

Catherynne M. Valente: Űropera - Intelligens vírusfertőzéstől zombivá lett időutazó vörös űrpandák. Kérdés van?
Susan Barker: Inkarnációk - Egészen biztosan lehet a lélekvándorlásról ennél szórakoztatóbb és betegebb történetet írni, de azért vannak kétségeim.
Jason Aaron: Thor: A mennydörgés istene - Aaron egyéb jogon is szuper, de jelen esetben önmagában az hogy nem keveredik bele az idősíkokba, egy bravúrnak tekinthető, de ezzel a kötettel végképp kikukázza a sablon szuperhősös képregényeket.
Todd McFarlane: Spawn - A 11. kötetig bírja ki mindenki, utána jó lesz. Nagyon jó. Nem is beszélve a Sam & Twitchről, ami már az elejétől jó :)

***

Heti hírösszefoglalóinkat itt találod.

Kövesd a Spekulatív Zónát a Facebookon és a Molyon is!